2011. február 2.
1971. február 2-án
Iránban Ramsar városában írták
alá a vizes élőhelyek védelméről
szóló megállapodást, melyhez hazánk
1979-ben csatlakozott. Az un. Ramsari területeknek a célja
kezdetben azon vizes élőhelyeknek a védelme volt, amelyek
jelentős szerepet játszottak a madarak vándorlása
során. Ezt a védelmet aztán idővel
kiszélesítették és általános
jelleggel a jelentős természetvédelmi
értékkel bíró más vizes
élőhelyek is megkaphatták ezt a címet. A
természetvédelmi egyezménynek a
tiszteletére, valamint, hogy felhívják az emberek
figyelmét a vizes élőhelyek fontosságára,
az egyezmény aláírásának
napját, február 2-át, 2003 óta
világszerte a vizes élőhelyek
világnapjává tették
A
2011-ben az egyezmény a 40. születésnapját
ünnepli. Az egyezményt aláíró tagok
száma mára 160-ra emelkedett, míg az
egyezmény hatálya alá tartozó 1.911 db
Ramsari terület közel 187 millió hektár –
az így kialakult hálózat a világ
védett területeinek legnagyobb hálózata.
Magyarországon jelenleg összesen 28 Ramsari terület
található, melyek összesen 234 ezer hektárt
ölelnek fel, ebből Igazgatóságunk
(ÉDUKÖVÍZIG) működési
területét 4 db Ramsari terület érinti, melyek a
következők:
Megnevezés Terület (ha) A listára jelölés éve
1. Fertő tó 8 432,0 1979, bővítés: 1997
2. Tatai-tavak 1 633,4 1989, bővítés: 2006
3. Nyirkai-Hany 433,7 2006
4. Rába-völgy 9 475,0 2006
A Vizes élőhelyek világnapjának 2011-es jelmondata: „Erdők a vízért és a vizes élőhelyekért”A
jelmondat a víztől nagymértékben függő
erdőtársulásokra – melyek néha vagy az
év nagy részében vízborítás
alatt vannak – fókuszál, azok
fontosságát, fenntartható kezelését
és megőrzését emeli ki.
Vizes
élőhelyek világnapja 2011. – „Erdők a
vízért és a vizes élőhelyekért”
vissza