A Fertő és Hanság medence elkülönülését a pleisztocéntól lehet kimutatni. A földtani (szerkezeti), illetve topográfiai tagolódás után a Hanságot számos folyó, patak (Rába, Ikva, Répce, Linkó, stb.) és a mosoni síkságról lefolyó vizek táplálták. A környezeténél alacsonyabb szintű medence a vízfolyások által szállított hordalék és az elláposodás következtében zárt, lefolyástalan területté vált. Bár több feljegyzés is utal a medence és a Fertő-tó időszakos kiszáradására, azok még az 1700-as években is összefüggő vízfelületet alkottak. Feljegyzések szerint a vízzel borított, elláposodott terület megközelítette a 600 km2-t, magas vízállások idején az 1000 km2-t is meghaladta.

A XX. század elejéig a Fertő-tó vízháztartását a vízgyűjtő hidrológiai és morfológiai paraméterei, mint természetes tényezők határozták meg. Sokszor szélsőséges vízszintek is kialakultak, az évszázadok során a tó többször kiszáradt, s árvizei katasztrofális elöntéseket okoztak Több kiszáradási folyamatot (1693, 1773, 1864-69) és áradást (1674, 1786, 1853-56, 1882-84) jegyeztek fel. A rendkívüli árvizek egyikének a mértékét jelzi, hogy a Fertőzug nagy részét elöntő árvíz során még a frauenkircheni templom is víz alatt állt.

 

Teljes anyag PDF formátumban: Tó szabályozás